Ciceró, a cickány címmel egy állatmese-sorozatot írtam 5-10 éves gyermekek számára.

A hetedik mesében Cicerónak rossz napja van, és az emiatt érzett a dühét Ottó sündisznón tölti ki...

YouTube:

Olvasható verzió:

Ciceró, a cickány 7.

A dühös Ciceró

Cicerónak rossz napja volt. Éppen nem volt üregásási munkájuk a vakondlegényekkel, így nem volt tele gilisztával az élelemraktára. Emiatt hagyományos módon, keresgéléssel és vadászattal kellett megszereznie az ennivalóját. Nem volt szerencséje, így aznap csak pár apró rovart sikerült elejtenie. Korgott a gyomra, de sajnos ezen az estén nem pihenhetett, mert megígérte Saroltának, hogy vigyáz a sün kicsinyeire. A sünilány és a párja, Ottó ajándék után akart nézni a réten túl növő fenyőfáknál a gyerekeik számára, emiatt volt szükségük Ciceró segítségére.

Útban Saroltáék felé a cickányfiút egy nyest kergette meg, ezért elég zilált állapotban érkezett meg a sünik lehullott levelekből álló lakhelyére. Saroltáék gyorsan üdvözölték, aztán már el is köszöntek tőle, és magára hagyták Rudival, Siroltával és Bökivel, vagyis a három süngyerekkel. Az este folyamán a kicsik nagyon elfárasztották a cickányt: Rudi folyton kérdezősködött, Sirolta sokat sírt, Böki pedig nem egyszer megszúrta Ciceró "nagybácsit" a tüskéivel. Ciceró erőt vett magán, és nem ripakodott rá a rosszalkodó gyerekekre, türelmesen állt hozzájuk, csendesen tűrte minden nyűgüket-bajukat. Lefoglalta őket, játszott velük, vigyázott rájuk fél éjszakán keresztül.

A kicsik már mélyen aludtak, amikor Sarolta felbukkant. A sünilány a tüskéin egy fenyőtobozból készült játékot egyensúlyozott. Sarolta elmondta, hogy Ottó kicsit lemaradt, mivel ő két játékot is hozott, ezért lassabban tudott haladni. A sünilány megköszönte Ciceró segítségét, és hazaengedte a cickányt.

Amikor elhagyta a levélkupacot, már nagyon sötét volt. Holdvilágtalan éjszaka lévén Ciceró csetlett-botlott, és csúnyán be is verte a fejét egy földig érő ágacskába. Épp a fájó kobakját dörzsölgette, amikor egy alaktalan árny horkantva felbukkant mellette. A cickányfiú először jól megijedt a formátlan rémtől, aztán felismerte, hogy Ottó süni közeledik felé, a tüskéin két tobozjàtékkal. 

Ekkor valami elpattant a sajgó fejű, éhes, nyűgös, és az imént majdnem halálra rémült Ciceró lelkében. Ottóra nézve úgy érezte, hogy a mai minden gondjáért a sündisznó a felelős. Így történhetett, hogy köszönés helyett durván ráförmedt Ottóra:

- Hát te meg mit settenkedsz itt?! - morogta. - Jól megijesztettél! Veled mindig csak a baj van, te mamlasz tövismalac! Múltkor meg kellett, hogy mentselek, most meg a kölykeidre kellett vigyáznom, pedig nem is kedvellek téged!

Ottó köpni-nyelni nem tudott a váratlan szidalmaktól. Ciceró maga is megszeppent a saját durva szavaitól. Nem is hagyott időt a másiknak, hogy bármit is mondjon, inkább elillant az éjszakában.

Otthon a cickány megpróbált aludni, de nem tudott napirendre térni a kifakadása fölött. A gyomra is nagyon korgott, ezért alvás helyett inkább kiment az ürege elé, és levadászott néhány csigát. Jóllakottan végre sikerült egy kicsit aludnia.

Hajnalban korán ébredt. Mivel továbbra is szégyellte magát a viselkedése miatt, elhatározta, hogy bocsánatot kér Ottótól. Felkerekedett, és átballagott a süniékhez. Saroltát találta otthon, Ottó a gyerekeket vitte levegőzni. Amíg a családja odavolt, a sünilány rendet rakott a levélkupacban.

Ciceró köszönés után azonnal elmondta Saroltának, hogy mi történt tegnap este, és bocsánatot is kért.

- Nagyon sajnálom, hogy így viselkedtem Ottóval. Ha hazaér, tőle is bocsánatot kérek majd. Nem tudom, mi történt velem. Egész nap mindenféle apró-cseprő rossz dolog esett meg velem, és este valahogy Ottón csapódott le minden mérgem - szabadkozott Ciceró.

- Semmi baj - nyugtatgatta barátját a sünilány. - Ottó nem sértődött meg. Előfordul az ilyesmi. Tudod, a dühösség olyan, mint a fájdalom. Jelez valamit. Ha belelépsz egy tüskébe, addig fáj a talpad, amíg ki nem szeded a tüskét. Ha elfojtod a fájdalmat, attól még a tüske benn marad, elfertőzödik, és még jobban fog fájni, még nagyobb bajt fog okozni. Ugyanígy, ha nem tudod kiadni a mérgedet nap közben, akkor csak halmozódik benned. Végül úgyis kitör, és rosszabb lesz, mintha előbb kiadtad volna. Ha hazaér Ottó, majd átadom neki a bocsánatkérésedet. Menj haza, pihenj, és azon gondolkozz el, hogy valójában miért vagy dühös. Vajon csak azok az apróságok bosszantanak, amik tegnap estek meg veled, vagy van valami komolyabb oka is?

Ciceró csendesen emésztette a hallottakat, majd így válaszolt:

- Sarolta, te olyan jószívű és bölcs vagy! Köszönöm, hogy ilyen megértően állsz hozzám. Hazamegyek, és gondolkodom azon, amit mondtál.

Elköszöntek egymástól. Ciceró napokig töprengett a Sarolta által említetteken. Végül rájött, hogy mi zavarja igazán, és mi dühítette fel olyan nagyon. Megvilágosodott benne, hogy miért nem kedveli Ottót. Irigykedett rá, mégpedig a csodálatos családja miatt. Mióta megszülettek a sünigyerekek, mióta Sarolta és Ottó egy pár, azóta Ciceró érzett magában egy különös, nyugtalanító késztetést. Ezt a késztetést most már meg is tudta nevezni, ki is tudta mondani. Ciceró saját családot akart: egy cickánylányt és cickánygyerekeket.