Ciceró, a cickány címmel egy állatmese-sorozatot írtam 5-10 éves gyermekek számára. 

A hatodik mesében Cicerónak meg kell mentenie Ottó sündisznót, aki az emberek fogságába esett. A mentőakcióhoz Szironka, a szarka nyújt segítséget a cickányfiú számára.

Youtube videó:

Ciceró, a cickány 6.

A mentőakció

Ciceró, a cickányfiú azóta még jobban szeretett Saroltához járni, mióta megszülettek a sünilány kicsinyei. A sünbabák rengeteg örömöt nyújtottak a szüleiknek, de a cickánynak is. A kicsik külsőre nagyon hasonlónak tűntek, mégis mindegyikük külön személyiség volt. Rudi, az első sünfiú kis élénk volt, nem félt semmitől, minden érdekelte, pedig még puhák voltak a tüskéi. Sirolta, a sünkislány ijedős volt, mindig bújt a szüleihez, és gyakran el is pityeredett, ha valami váratlan érte. Bökinek, a másik sünfiúnak keményedtek meg leghamarabb a tüskéi, ő nagyon szeretett incselkedni, szurkálódni, bosszantani másokat, vagyis egy igazi rosszcsont volt.

Hárman együtt nagyon szórakoztató kis csapatot alkottak, soha nem lehetett unatkozni velük. Ciceró úgy szerette őket, mintha a saját gyerekei lettek volna. 

Ám természetesen nem a cickányfiú volt az apukájuk, ő csak egyfajta "nagybácsi" volt az életükben. Az igazi apukájuk Sarolta párja, Sün Ottó volt. Cicerónak Ottóval furcsa volt a viszonya. Ciceró régóta tudott a sünfiú létezéséről, de soha nem volt vele olyan barátságban, mint Saroltával. Ottó hallgatag volt, ritkán beszélt, akkor is csak szűkszavúan. A tettekben hitt, nem a szavakban. Ciceró sokkal régebb óta ismerte Saroltát, mint Ottó, és úgy érezte, hogy a sünfiú nem illik a barátjához. Saroltának azonban tetszett Ottó csendes stílusa, és nagyon jól megvolt vele. A cickányfiú tiszteletben tartotta ezt, és megtartotta magának az Ottóval kapcsolatos véleményét.

Egy napon azonban különös helyzetbe került. Amikor meglátogatta Saroltát és a kicsiket, a sünilány sírva mondta el Cicerónak, hogy Ottó két napja eltűnt. Legutoljára akkor látták, amikor elindult élelmet szerezni a kis családjának. Azonban nem tért vissza a körútjáról, és semmiféle életjelet nem kaptak felőle. A süngyerekek nyugtalanul keresték az apjukat. Sarolta zokogva kérte meg Cicerót, hogy keresse meg az eltűnt sünt.

A cickányfiú félretette Ottóval kapcsolatos ellenérzéseit, és megígérte Saroltának, hogy ha törik, ha szakad, de előkeríti a párját.

- Mennék én magam, de nem hagyhatom itt a kicsiket. Anyatejre van szükségük, nem arra, hogy egy nyomozásra hurcoljam magammal őket... - mentegetőzött Sarolta.

- Semmi baj, pikk-pakk hazahozom majd Ottót - nyugtatta Ciceró. - Már indulok is!

Igazság szerint a cickányfiúnak fogalma sem volt arról, hogy merre keresse az eltűntet. Két nap után szagnyomokat már esélye sem volt találni, ezért jobb ötlet híján találomra kérdezősködni kezdett a rét és a mocsár lakói között, hogy látta-e valaki a sünfiút.

A rágcsálókkal nem járt szerencsével. Sem a pocok, sem a nyúl nem hallott Ottó felöl. A vakondok sem találkoztak vele. Az ürge és a hörcsög sem tudott segíteni. Ciceró bánatában fogott egy nagy bogarat, és azt ropogtatva gondolkodott a hogyan tovább kérdésén. Egyszer csak felkiáltott:

- Megvan! A madarak fentről többet látnak, mint mi, hát velük kell beszélnem!

A gólya és a héja közelébe nem mert menni, mert ők nagyon veszélyesek voltak a cickány számára. Az énekesmadarakkal viszont tudott beszélni, ám ők nem látták Ottót. Végül Szironkával, a szarkával lett szerencséje. A szarka látta a sündisznót két nappal ezelőtt. Ez volt a jó hír... a rossz hír viszont az volt, hogy a mocsár melletti tanyánál látta. Ottó túl közel ment a házhoz, és felkeltette egy embergyerek érdeklődését. A kisfiú befogta a sünit, és bevitte a házba. Szironka ennyit látott.

Ciceró elszorult torokkal ment vissza Saroltához. Az ember mindig rosszat jelentett a magukfajta kisállatoknak. A cickányfiú síri hangon közölte az aggasztó hírt a sünilánnyal.

- Ciceró, ki tudsz valamit találni, hogy visszahozd az én Ottómat? - kérdezte Sarolta sírva. - A gyerekeknek és nekem is nagyon hiányzik. Tudom, hogy az emberek nagyon veszélyesek, de én bízom benned. Te vagy a legbátrabb állat, akit ismerek.

- Bátor vagyok, de azért a tanyától én is tartok. Nem csak az emberek miatt. Ott van Matilda, a gonosz macska, meg egy hatalmas kutya is... - szabódott a cickányfiú.

- Ha esetleg rá tudnál venni egy madarat, hogy segítsen neked, és röpítsen el a házig, akkor ki tudnád kerülni a házőrző állatokat - vélte Sarolta.

- Jó ötlet! Megteszek mindent, hogy megmentsem Ottót - ígérte meg Ciceró.

A cickány rövid töprengés után úgy döntött, hogy Szironka segítségét fogja kérni. A szarka vonakodva bár, de elvállalta a veszélyes feladatot. Hagyta, hogy a cickány a lábába kapaszkodjon, és heves szárnycsapásokkal megindult a tanya felé. A plusz súllyal csak nehezen tudott repülni, de azért lassan, de biztosan haladtak. Elhagyták a rétet, átrepültek a mocsár felett. Rövid idő múlva felbukkant előttük a tanya. Alattuk a mélyben tyúkok, kacsák, és más háziállatok sétáltak. Egy nagy fehér kutya hangosan ugatott a szénakazal mellett. Matildát, a macskát szerencsére nem látták sehol. Végül épségben megérkeztek a tanya közepén álló ház tetejére. Megkapaszkodtak a mohás cserepeken. Szironka kicsit kifújta magát, Ciceró pedig felmérte a terepet. Kifigyelt egy meglazult széldeszkát, amin át egy magafajta kisállat be elvileg tudott jutni a házba.

- Szironka, köszönöm a segítségedet! - fordult végül a szarka felé. - Ha ennek vége, Saroltával keresek majd neked egy csomó fényes csecsebecsét, mert tudom, hogy azokat szereted. Megtennéd még, hogy itt maradsz a környéken? Bár kettőnket Ottóval nem bírsz el, talán tudsz majd segíteni nekünk, ha kifelé jövünk, és figyelemelterelés kell.

- Rendben. Résen leszek, és figyelek, hogy merről jöttök ki. Ha tudok, segítek! Vigyázz magadra!

Ciceró egy biccentéssel elköszönt a madártól, majd óvatosan leereszkedett a széldeszkához. Ügyesen bemászott a résen, és a padláson találta magát. Sötétség, por és pókhálók fogadták odafent. Gyorsan kikapott egy pókot a hálók közül, és azon nyammogva ereszkedett egy résen keresztül egy szinttel lejjebb.

Egy lépcső tetejére pottyant le. Körbeszaglászott, és elindult jobb felé, amerről a süniszagot érezte. Egy vidám, zöld színű kisszobába érkezett, ahogy puha barna szőnyeg volt leterítve, amin számtalan színes műanyag játék hevert. A fal mellett egy asztal volt, aminek a tetején átlatszó falú akvárium díszelgett. Ebben az akváriumban raboskodott Ottó. A sündisznó takaros helyet kapott az emberektől: alommal, etetővel és itatóval. A rab éppen hortyogva aludt, a megmentésére érkezett cickányt észre sem vette.

Ciceró ügyesen felmászott az asztalra, és alaposan körbeszaglaszta a sündisznó börtönét. Természetesen nem talált rajta semmiféle hézagot. Az üvegfal olyan sima és csúszós volt, hogy képtelenség volt felmászni rajta. Inkább a környékbeli tárgyak jelenthették a megoldást. Ciceró felmérte az akvárium környezetét, és végül egy állólámpán akadt meg a szeme. A lámpa közvetlenül az asztal jobb oldalán állt, és elég súlyosnak tűnt ahhoz, hogy felborulva lyukat üthessen az akvárium falán.

- Hé Ottó! - kopogott az üvegfalon Ciceró. - Ébredj fel! Itt a felmentősereg!

- Hát te meg? - eszmélt fel Ottó. - Hogy kerülsz ide?

- Sarolta küldött, hogy kiszabadítsalak... de most nincs időnk csevegni. Fel fogom borítani azt a hosszúkás izét - intett orrával Ciceró az állólámpa felé -, hogy széttörje az üvegfalat, szóval próbálj fedezékbe húzódni!

A cickányfiú válaszra sem várva megmászta a lámpát. A tetejére felérve jobbra-balra dűlöngélni kezdett. A lámpa megbillent, és rádőlt akvárium oldalára. Hatalmas csörömpölés hallatszott, és az üvegfal darabokra tört. Ciceró ott találta magát az összegömbölyödött, üvegszilánkokkal borított Ottó mellett. Gyorsan megbizonyosodtak arról, hogy egyiküket sem vágták meg a szilánkok, és hogy megnyílt a menekülés útja. Ezután nekiindultak megkeresni a kijáratot.

A padlásra feljutni lehetetlen volt a sündisznó számára, így inkább lefelé indultak el a lépcsőn. Ciceró ugrált a lépcsőfokokon, míg Ottó inkább labdává gömbölyödve gurult le.

Odalent azonban mindketten nagyon megijedtek, mert kinyílt egy ajtó, és egy ember - egy asszony - bukkant fel a lépcső előtt. A nő is megrémült, ahogy meglátta a kisállatokat. Cicerót egérnek vélhette, mert felsikkantott, és hátraugrott.

A két menekülő azonnal kihasználta az alkalmat, és eliszkolt az asszony mellett, át az ajtón, ki a szabadba. Kint az udvaron meglódultak, és teljes erőből szaladni kezdtek a mocsár felé. A szénakazal árnyékából ekkor előugrott Matilda, a macska. A csupa tüske Ottóra rá se hederített, viszont Ciceróra azonnal rávetette magát. A cickány segítségért kiáltott, mire a levegőből egy fekete-fehér árny csapott le a macskára. Hegyes csőr csípett Matilda fülébe, megtorpanásra késztetve a cirmost. Szironka - mert bizony ő volt a légi támadó - gyors kör után újra lecsapott a macskára. Matilda ezúttal már résen volt, és a karmaival el akarta kapni a szemtelenkedő madarat. Szironka ügyesen manőverezve kicselezve a macskamancsokat, majd biztonságos magasságba emelkedett. Jól időzített támadásával tudott annyi időt nyerni Ciceróéknak, hogy azok egérutat nyerhessenek.

A tanya széléhez érve még hallották a kutya bősz ugatását felhangzani a hátuk mögül, de nem álltak meg, hogy megvárják a veszedelmes kuvaszt. Belevetették magukat a mocsárba, és meg sem álltak Saroltáig.

A sündisznólány örömkönnyekben úszva ölelte át Ottót, a kis sünik pedig üdvrivalgásban kitörve ugrálták körbe az érkezőket. A sünilány végül hetekig hálálkodott Cicerónak és Szironkának, amiért kiszabadították és visszahozták neki a kedvesét. A cickánynak rengeteg gilisztát, a szarkának pedig tucatnyi színes apróságot szerzett, hogy meghálálja nekik azt, hogy önzetlenül kockáztatták az életüket a családjáért.