Ciceró, a cickány címmel egy állatmese-sorozatot írtam 5-10 éves gyermekek számára. A harmadik mesében Ciceró legjobb barátja, a Sarolta nevű sünilány egy nagyítót talál, ami nem várt bonyodalmakat okoz.

YouTube videó:

Szöveges verzió:

Ciceró, a cickány 3. 

Sarolta és a nagyító

Ciceró, a cickányfiú egy nagyon forró nyári napon összetalálkozott a réten a legjobb barátjával, Saroltával, a sünilánnyal. Azonnal feltűnt neki, hogy Sarolta ezúttal valahogy mintha más lett volna, kicsit furcsán viselkedett. A máskor oly' barátságos és közvetlen sündisznó ezúttal alig vette észre Cicerót. A cickány döbbenten látta, hogy Sarolta egy emberkéz alkotta tárgyat szorongat a mellső mancsai között, és azt tanulmányozza elmélyülten - vagy inkább azon keresztül tanulmányoz valamit.

- Sarolta, mi az ott nálad? - kérdezte Ciceró kíváncsiskodva.

- Ez egy nagyító. Egy fogókába illesztett üvegdarab, amin keresztülnézve nagyobb lesz minden. Elképesztően csodás holmi. Olyan dolgokat is meg lehet látni vele, ami szabad szemmel észrevehetetlen - áradozott a sündisznó, le sem véve a szemét a furcsa eszközről.

- Hűha! Megnézhetem?

- Hát... ha nagyon érdekel, vethetsz rá egy pillantást - felelte kelletlenül a sünilány.

Ciceró maga elé tartotta a nagyítót, és azon keresztül nézett a barátjára. A látványtól tátva maradt a szája.

- Sarolta, milyen hatalmas lett az orrod! Milyen nagyok a tüskéid! - Ciceró pillantása ekkor a talajra tévedt. - És mennyi apró lény mozog a földön, amiket eddig nem is láttam!

- Na jól van, elég lesz, kérem vissza a nagyítómat! - állította le a sündisznó a barátját.

Ciceró visszaadta az eszközt, és közben ezt kérdezte:

- Hogy került hozzád ez a nagyító? Emberholminak tűnik.

- Az is. Találtam, itt a réten. Nem tudom pontosan, hogy került ide. Szerintem a közeli tanyán lakó egyik ember zsebéből esett ki.

Sarolta tovább nézegette a világot a nagyítón át. Rápillantott vele a cickányra is.

- Neked is vicces a képed így! Milyen nagy a bajuszod!

Ciceró zavartan elmosolyodott, és mivel korgott a gyomra, gyorsan elköszönt a sünitől és továbbállt.

Másnap ismét nagyon meleg idő volt. A nap kíméletlen erővel sütött le a rétre, ahol Ciceró újra összefutott Saroltával. A sünilàny még mindig a nagyítóval foglalatoskodott. Ezúttal a fűszálak leveleinek erezetét bámulta az üvegen keresztül.

- Sarolta, te ettél valamit tegnap óta? - érdeklődött Ciceró.

- Hagyj kérlek, ez most nagyon érdekes! - hárította el a barátja közeledését a sündisznó.

Harmadnap a mocsár szélén futottak össze, ahol Sarolta a felmelegedett, sáros vizet kémlelte az eszközével. Ciceró már látni vélte, hogy a tüskeruhája egyre jobban lötyög rajta a koplalástól. Gyorsan fogott neki egy pókot, és a süni szájába nyomta.

- Látom, hogy most minden idődet leköti a nagyító, de azért egyél is néha! - korholta a barátját.

A süni gépiesen elnyammogta a falatot, aztán ezt motyogta:

- Tudom-tudom, csak még nézem egy kicsit itt a vizet, aztán keresek enni. Bármikor abba tudom hagyni a nagyítózást, csak még nem akarom. Olyan különleges ezen keresztül a világ! Nagyító nélkül meg olyan... unalmas!

- Miközben ezt mondta, le sem vette a szemét a nagyító lencséjéről.

Ciceró aggodalmasan csóválta a fejét.

- Sarolta, emlékszel még, hogy mit mondtál nekem, amikor kacatokat kezdtem gyűjtögetni? Azt, hogy én nem ember vagyok, ezért nincs szükségem tárgyakra. Nekem csak az kell, ami belőlem kinőtt. Ugyanez igaz rád is. Nem kell neked ez a nagyító. Lehet, hogy érdekesebb a világ rajta

keresztül, de amit benne látsz, az nem a való élet, csak annak egy felnagyított részlete. Dobd el azt a valamit, és kezdj el újra élni, mielőtt komoly bajba kerülsz!

- Ne aggódj miattam, Ciceró! Több eszem van nekem annál, hogy bajba kerüljek egy ilyen holmi miatt - nyugtatta meg Sarolta a barátját.

Ciceró vonakodva bár, de otthagyta a sünit a mocsár szélén. Azért nem távolodott el messzire tőle, inkább csak a környékén keresgélt ennivaló után, mert nagyon féltette. Rossz előérzete volt a nagyítóval kapcsolatban.

Kora délutánra járt az idő, amikor bekövetkezett a baj. Ciceró érzékeny orrát hirtelen maró füstszag csapta meg, majd kisvártatva felhangzott Sarolta jajveszékelése. A cickányfiú teljes sebességgel szaladni kezdett a sünilány kétségbeesett hangja irányába.

Pillanatok alatt odaért a barátjához. Szívszorító látvány fogadta: a rét kigyulladt, Sarolta körül izzottak az elmúlt napokban kiszáradt fűcsomók. A sűrű, szürke füst csípte a süni szemét, és eldugította az orrát is. Pánikba esve kereste a kiutat a füstölgő-lángoló káoszból, mindhiába.

Ciceró kívülről rögtön meglátta a megoldást, amit a lángok által szorongatott Sarolta nem talált meg. Belevetette magát a mocsárba, és a latyakban fürgén úszva megkerülte a tüzet. A vízből kimászva már ott is volt az összezavarodott sündisznó mellett.

- Nyugodj meg - szólt rá a barátjára -, fogd meg a farkamat, és kövess a mocsárba! Kivezetlek innen a vízen át.

- De jó, hogy itt vagy! - örült meg Sarolta. - Mutasd az utat, jövök!

A cickányfiú, a farkába kapaszkodó sünilánnyal együtt úszva csakhamar kijutott a lángok közül. A tűz szerencsére nem tudott messzire terjedni a rétet határoló mocsár pocsolyái miatt. Száraz területek híján a lángok rövidesen kialudtak.

- Mi történt, Sarolta? Hogy gyulladt ki a rét? - kérdezte Ciceró, immár egy fél gyíkon nyammogva, amit a tűzvész kergetett az útjukba.

- A nagyító miatt történt - mondta a sünilány, a gyík másik felét rágcsálva. - Valahogy összegyűjtötte a napsugarakat, és ahogy egy száraz fűszálra irányítottam, begyújtotta azt. A szél felkapta a parazsat, és hirtelen minden égett körülöttem...

- Szörnyű... de legalább végre megtanultad, hogy az emberholmi veszélyes.

- Megtanultam - bólogatott Sarolta. - Igazad volt. Köszönöm, hogy segítettél. Kérlek, tégy meg még egy szívességet nekem! Keresd meg a nagyítót a hamvak között, és dobd be a mocsárba, hogy soha többé ne találhassam meg! Süllyedjen jó mélyre, mert ha rábukkanok, nem biztos, hogy lesz lelkierőm ellenállni neki. Ördögi egy eszköz ez!

Ciceró először elcsodálkozott a süni kérésén, de aztán futva indult, hogy teljesítse azt. A rét nagy része fekete volt és kiégett, de már nem parázslott sehol, így a cickányfiú nyugodtan meg tudta közelíteni a baleset helyszínét. Rövid keresgélés után rálelt a nagyítóra, aminek a markolata ugyan kissé megolvadt, de az üvege különösebben nem sérült meg. Be akarta dobni a mocsárba, de aztán jobb ötlete tàmadt. Felkapta az eszközt, átúszta vele az ingoványt, és a közeli tanya felé vette az irányt. A tanyát nem merte nagyon megközelíteni, mert félt Matildától, a macskától, viszont a gazda traktorjáig elmerészkedett, ami kissé távolabb parkolt az épületektől. Felmászott a traktor rozsdás sárvédőjére és ott hagyta a nagyítót, hogy az emberek hamar észrevegyék.

Ezután gyorsan eliszkolt a helyszínről. Hazafelé tartva érezte, hogy nyugalom önti el. Tudta, helyesen cselekedett: az emberholmiknak ugyanis az embereknél van a helyük.