Ciceró, a cickány címmel egy állatmese-sorozatot írtam 5-10 éves gyermekek számára. A második mesében a címszereplő cickányfiú különös, hasznosnak tűnő tárgyakat kezd el gyűjtögetni...

(Teljesen horrormentes tartalom)

A kacatok

Ciceró, a folyton ennivaló után kutató cickányfiú egy napon két különös dologgal is szembesült a mocsár melletti réten.

Mindkettő egy-egy madárhoz kapcsolódott.

Először is azzal szembesült, hogy az égen ott körözött zsákmányra leselkedve a Híjjé, a veszedelmes héja. Emiatt különös elővigyázatossággal kellett közlekednie, folyton ügyelve arra, hogy a növények takarásában maradjon.

Másodszor pedig azt vette észre, hogy Szironka, a szarka egy elejtett pénztárcát foszt ki éppen a réten. Azt nem tudni, hogy ki és mikor hagyta el a fűben az egyszerű, fekete szütyőt, de az már biztosnak tűnt, hogy a tulajdonosa nem fogja visszakapni az értékeit. A csillogó dolgokhoz vonzódó szarka ugyanis nagy hévvel bontogatta a tárca zsebeit, és két fényes pénzérmét már el is hordott belőle a fészkébe. Épp a harmadikat vette a csőrébe, amikor felbukkant mellette az arra szaglászó Ciceró.

- Hát te meg mit csinálsz, Szironka? - kérdezte csodálkozva a cickányfiú. - Mire kell neked az a valami? Ehető?

- Á, dehogy. Ezek a szépségek nem ehetőek, de nagyon gyönyörűek. Jól díszítik majd a fészkemet. Szépen mutatnak majd a csillogó dolgokból álló gyűjteményemben.

Ciceró elgondolkodott a szarka válaszán. Elmerengett, hogy vajon milyen is lehet egy igazi gyűjtemény tulajdonosának lenni? A cickányfiú nem igazán gyűjtött semmit az élelmen kívül... ám most egyszeriben vágyni kezdett egy valódi, tárgyakból álló gyűjteményre.

Amíg a szarka elröppent a fészkéhez, Ciceró maga is kivett egy fémpénzt a tárcából. Fogai közé vette, ráharapott. Valóban nem volt jó ízű, nem volt ennivaló. Viszont az jutott a cickányfiú eszébe, hogy ha rárakná a tallérra az ennivalóját, akkor az étele nem lenne olyan poros és koszos, mint amikor a csupasz földről étkezik. Az érmét könnyen tisztára lehetett nyalni, ellentétben a sáros földdel.

Ciceró ezen gondolat mentén elhatározta, hogy magával viszi az üregébe ezt a fémpénzt, és tányérként fogja használni.

A szerzemény hatására a cickányfiú aznap többféle hasznosnak tűnő tárgyat is összeszedett a környékről: kupakokat, amikből vizet lehetett lefetyelni; drótdarabokat, amikre félig megevett gilisztákat lehetett felaggatni; üres csigaházakat, amiket kalapként lehetett viselni; és sok más apróságot is.

Egyszer aztán Ciceró összetalálkozott a mocsár szélén a legjobb barátjával, Sün Saroltával.

- Szia Ciceró! Mi a helyzet veled? Nagyon soványnak tűnsz, eszel te rendesen? - kérdezte Sarolta.

- Szia! Új hobbim van, ami miatt kevesebb időm jut az evésre. Talán emiatt látsz kicsit vékonyabbnak... - felelte Ciceró.

- Mi az új hobbid?

- Hasznos eszközöket gyűjtök! Gyere el az üregemhez, és megmutatom, hogy miféléket!

A cickányfiú elvezette a sünilányt a lakóhelyéhez, és sorra megmutatta neki a szerzeményeit. Elbüszkélkedett a fényes érmekkel, a színes kupakokkal, a kampósra hajlított dróddarabokkal, a csigaházakkal, és minden egyébbel is. Minden egyes tárgy kapcsán elmondta, hogy mire jó, és azt is elmesélte, hol találta.

Sarolta rosszallóan csóválta a fejét:

- Ciceró, ez így nem helyes. Te nem ember vagy, hogy tárgyakat használj. Te cickány vagy, neked csak arra van szükséged, ami rajtad van, ami belőled nő ki! Ez a sok kacat csak akadályoz téged, alig férsz be az üregedbe tőlük! És hogy élelem gyűjtögetés helyett inkább ezeket a haszontalanságokat keresgéled... ez nem bölcs dolog. Ha nem eszel rendesen, lesoványodsz és megbetegedsz majd. Én a helyedben abbahagynám ezt a hobbit. Esetleg néhány tárgy hasznos lehet ezekből, de három vizeskupakra és öt ételes érmére biztos nincs szükséged! Csak a legszükségesebbeket tartsd meg!

Ciceró teljesen megsértődött ennek hallatán. - Méghogy kacatok! Ezek kincsek, nem kacatok! Te csak egy buta sündisznó vagy, nem értheted! Menj innen, nem vagy a barátom többé!

A cickányfiú mérgesen kiabálva elzavarta Saroltát, majd mogorva képpel elindult vadászni. Gondolataiba merülve bandukolt, oda sem figyelve kapkodta fel és rágcsálta meg az útjába kerülő rovarokat.

Bosszús merengéséből egy váratlan támadás riasztotta fel. Egy ruganyos test vetette rá magát a fűcsomók közül. Hegyes fogak martak a hátába. Ciceró megpördült, és beleharapott a támadójába. A menyét - mert bizony Menyhó, a menyét akarta felfalni a cickányfiút - meglepődött azon, hogy prédája nem adja meg magát a sorsának. Pillanatnyi meghőkölését kihasználva Ciceró megugrott, és hazarohant. Menyhót azonban nem volt ilyen könnyű lerázni: állhatatosan rohant a cickány után. Ciceró tudta, hogy a menyét nem fogja abbahagyni az üldözését, és abban sem reménykedhet, hogy majd az üregében menedékre talál. A kicsiny ragadozó ugyanis olyan karcsú volt, hogy be tudott jutni az egér- vagy akár cickányméretű lyukakba is.

Ciceró rövid, ámde nagyon gyors futás után bevetette magát az otthonául szolgáló földkupac egyik járatába. Menyhó szorosan a nyomában loholt, követte zsákmányát a föld alá. A cickányfiú kétségbeesett rohanása közben nekiütközött az üregében felhalmozott lomoknak, és megszorult tőlük. Egy drótdarab beleakadt az irhájába, egy csigaház rászorult az egyik lábára, a falnak támasztott pénzérmék pedig pont úgy borultak elé, hogy akadályt képeztek előtte. Pánikba esve próbált hátrálni, de a menyét már ott is volt mögötte, és a farkába mart. Ciceró vinnyogott, megkísérelt megfordulni, hogy harcolhasson, de a ráakadt kacatoktól képtelen volt erre. A támadója a farkánál fogva ráncigálta elő az üregéből Cicerót. A cickányfiú halálra váltan rogyott a földre, amikor kibukkantak a szabad ég alatt. Menyhó a mellkasára ugrott, hogy bevégezze, amit elkezdett. Ciceró a rácsavarodott drót fogságában, vérző sebekkel borítva nem tudott védekezni.

A segítség a legváratlanabb helyről érkezett. Hirtelen egy sötét árnyék vetült a menyét alakjára. A következő pillanatban éles karmok ragadták meg a kicsiny ragadozó nyakát, és felkapták a levegőbe. Ciceró tátott szájjal bámulta Híjjét, a héját, ahogy a magasba emelte a meglepett Menyhót. A viaskodó páros hamar eltűnt a cickány szeme elől. Micsoda váratlan szerencse!

A csodálatos módon megmenekült Ciceró visszavonszolta magát az üregébe, és ájulásszerű álomba zuhant. Amikor felébredt, dühösen leszedte a magáról a drótot és a csigaházat, majd kidobálta az összes korábbi szerzeményét a járataiból. Egyetlen hatalmas kupacra hordta a pénzérméket, kupakokat, drótokat, csigaházakat, mindent. A kacathalom kicsiny dombként emelkedett az otthona bejárata előtt. A cickányfiú csak akkor nyugodott meg, amikor végre üresen kongtak a járatai, és minden zavaró tárgy kikerült belőlük.

Ekkor bukkant fel Sarolta, a sünilány, fogai között egy hatalmas meztelen csigát cipelve.

- Szia Ciceró! Lehet, hogy túl durván mondtam el a véleményemet az új hobbidról. Ne haragudj! Fogadd el ezt az ennivalót engesztelésül... - tette le a cickány elé a csigát a süni. - Hát ez a nagy kupac meg mi? Már nem férnek odabent a kincsek? - csodálkozott rá a lomhalomra.

Ciceró keserűen rázta a fejét.

- Ezek nem kincsek, csak kacatok! Mindenben igazad volt. A sok tárggyal csak a sok baj jár... Nemrég majdnem végem lett ezek miatt a lomok miatt, így hát ki is dobok mindet. Kérlek Sarolta, te ne haragudj rám! Fafejű voltam, bocsánatot kérek. Gyere, együk meg a csigát együtt, és közben elmesélek mindent!

Mire Sarolta és Ciceró közösen befalták a meztelen csigát, már újra szent volt közöttük a béke, és ismét a legjobb barátok lettek.