Úgy döntöttem, hogy töviről-hegyire leírom azt a képtelen helyzetet, amelyben élek. Nem hiszem, hogy ez segítene elkerülni a végzetemet, de a történetem talán figyelmeztetésként szolgál másoknak. Ha ez a pár oldal eljut a megfelelő helyekre, akkor az emberek megtudhatják, hogy a nyilvánvaló veszélyeken túl is van mitől félnünk a világban. És ki tudja, talán már volt valaki az én helyzetemben, és talált valamiféle megoldást rá…

Sokan azt mondják, hogy kényszeres vagyok. Azt állítják rólam, hogy téveszmék irányítják az életemet. De nincs igazuk. Én tudom, hogy nem alaptalanul félek. Jó okkal kerülöm azt a számot, ami eggyel több, mint 4999.

Nem mondhatom ki a pontos számot. Nem is írhatom le. Ha életben akarok maradni, semmilyen módon nem kerülhetek kapcsolatba vele.

Az anyámmal kezdődött minden. Az idősek otthonában dolgozott szociális ápolóként. Az egyik demens bentlakó – Sári néni – megvádolta őt, hogy ellopott a szobájából egy kisebb összeget. Azt az összeget, amit nem írhatok le. Anya hiába bizonygatta az igazát, de a vén boszorkány csak hajtotta a magáét. Amikor a vita hevében emeltebb hangnemre váltottak, az öregasszony megátkozta anyámat és az egész családját.

Persze akkor még nem hittünk az átkokban. Anya kinevette a vénasszonyt, és egyszerűen faképnél hagyta. Este felháborodva ecsetelte a történeteket otthon, de egy pillanatra sem gondolta, hogy az öregasszony szavai bajt jelentenek.

Egy héttel később anyám éppen a kisboltban volt, amikor a szívéhez kapott, és összeesett. Azonnal meghalt, a kiérkező mentő már semmit sem tudott tenni érte. Szívrohamot kapott, bár korábban nem volt semmiféle érrendszeri betegsége. Az eladó azt mondta utólag, hogy édesanyámat pontosan akkor kapta el a roham, amikor fizetni akart a vásárlásáért, és átnyújtotta a pult felett a pénzt. Egy olyan pénzösszeggel fizetett, amin gróf Széchenyi István portréja volt.

Lesújtott bennünket a haláleset, de persze sokszor hallani ilyesfajta váratlan tragédiákról, és igazából nem gondoltunk semmi természetfelettire. Lement a temetés, és lassan kezdett minden visszarázódni a rendes kerékvágásba.

Ekkor azonban édesapámat vesztettük el – őt is tragikus hirtelenséggel. Esős idő volt, csúszott az út és ő hajnalban vezetett. Szolnok határában az egyik kanyarban lesodródott az útról, és nekiszaladt egy fának. Annak ellenére, hogy a biztonsági öve be volt kapcsolva, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után pár perccel meghalt.

Gyakorlatilag a szolnoki városjelző tábla mellett szenvedett autóbalesetet. Ugye tudjátok, mennyi Szolnok irányítószáma? Keressetek rá az interneten!

Árván maradtunk a tesómmal: két huszonéves, szülők nélkül, megzavarodva, gyászolva, dühösen a megmagyarázhatatlan kettős veszteség miatt. Az öcsém, Frici már egy éve dolgozott, és ekkor én is otthagytam az egyetemet, hogy fenn tudjuk tartani magunkat. A nagyszüleink nagyon sokat segítettek nekünk. Meghirdettük a családi házat, és papáékhoz költöztünk.

A nagyapám egy nappal azután lelte halálát, hogy átköltöztünk hozzájuk. Verőfényes szombat délelőtt volt. Hangos zenére ébredtünk. A szomszéd srác felújította a kerítését, és munka közben hangosan bömböltette a rockdalait. Amikor papa kibotorkált, hogy szóljon neki, hogy vegye már egy kicsit halkabbra a lejátszót, megbotlott a küszöbben. Olyan szerencsétlenül esett el, hogy beverte a fejét az egyik beton virágtartóba, ami az ajtó mellett volt. Túl a hetvenen már úgy törik az ember koponyája, mint a tojáshéj. Az orvosok megpróbálták megmenteni, de nem bírta ki az agyműtétet.

A zene, ami miatt a nagyapám kilépett a házból, ma is a fejemben jár. When Worlds Collide volt a címe, ami magyarul annyit tesz, hogy Amikor a világok összeomlanak. Ám nem is a dal címe az érdekes, hanem az előadója, ami a Powerman „XY” nevű formáció. Az „XY” ebben az esetben azt a bizonyos számot takarja...

Fricit, az tesómat mindig is érdekelte az ezotéria. Rejtélyes filmeken és misztikus könyveken nőtt fel. Ő szúrta ki az összefüggést, ő fedezte fel a tiltott szám rejtélyét. Rájött, hogy ugyanaz a szám köti össze a négy esetet: Sári néni átkát, valamint anyám, apám és nagyapám halálát.

Amikor elmondta nekem az elméletét az átokról, nem hittem neki. Hisztérikusan nevettem rajta. „Ezt baromság, egy agyrém, ilyen nincs” – ezt fröcsögtem. Erre összeszorította a fogát, és vérben forgó szemekkel azt morogta, hogy bebizonyítja az igazát. Fricivel mindig is vigyázni kellett, mert jó szívű, de hirtelen haragú fiú volt.

Odalépett elém, befogta a fülemet, és háromszor egymás után kimondott egy számot. Nem hallottam, hogy mit mond, de le tudtam olvasni a szájáról.

Azonnal rohamot kapott. Szoborrá dermedt, és a földre zuhant. A tekintete elhomályosult, már nem látott engem. Azt motyogta, hogy soha ne mondjam ki a számot, mert én is így járok. „Bebizonyítottam” – ez volt az utolsó szava. Két hónapig volt kómában, aztán feladta a szervezete a küzdelmet. Az orvosi diagnózis agyvérzés volt.

Azóta így élek: állandó rettegésben, kerülve az átkozott számot. A nagymamám megérti a dolgot. Frici esete után sikerült meggyőznöm arról, hogy az átok valódi. Mindent megteszünk azért, hogy megvédjük magunkat. Nem érünk hozzá veszélyes címletű pénzhez, nem utazunk Szolnok felé, és semmiféle módon nem kerülünk kapcsolatba a tiltott számmal. Még a napi lépéseink számára is ügyelünk, nehogy elérje a veszélyes értéket. Nehéz így az élet, de eddig megoldottuk. Már másfél éve nem halt meg senki a családból.

Próbáltam beszélni Sári nénivel, de kiderült, hogy kicsivel Frici rohama után ágynak esett, és meghalt. Nem reménykedem abban, hogy vele együtt az átok is sírba szállt. Amíg a családunkból valaki életben van, óvatosnak kell lennünk.

Lassan zárom soraimat. Mivel mindenre tekintettel kell lennem, azt még leellenőrzöm, hogy mennyi a leírt szavaim száma, és mennyi a karakterszám, nehogy elér

 ---

Ez a történet egy olyan kiadói novellapályázatra íródott, ahol két pályázati kritérium volt: 1. A beadott mű a horror műfajba tartozzon. 2. A pályamű szóközök nélkül kereken 5000 karakterből álljon (a szerző nevével és a címmel együtt).

Furcsa, de igaz: röviddel azután, hogy beküldtem a novellámat a pályázatra, a kiadó megszűnt, és soha nem hirdettek nyertest.