Ez a történet egy újabb "személyre szabott horrortörténet": a kiírt felhívásomra az egyik YouTube-nézőm azt adta meg, hogy az általa kért novella főszereplője egy lány legyen, aki kimenekül a kollégiumból az erdőbe, a sztori a kísértethorror szubzsánerbe tartozzon, és hogy szerepeljen benne egy balta. Ez a novella lett a megadott szempontokból született végeredmény.

YouTube:

Szöveges verzió:

 dr. Smiri Sándor:

A favágó baltája

Ivett már sokszor vette be magát a kollégium mögötti erdőbe, de ezúttal sokkal félelmetesebbnek tűnt minden, mint korábban bármikor. A nappal oly nyugodt erdei ösvény ezen a csillagtalan őszi éjszakán csupa hátborzongató formának és baljós nesznek adott rejtekhelyet. A fekete hajú, sportos ruházatú lány mobiljának fénye képtelen volt megküzdeni a sötétséggel, a szíve pedig egyre nyugtalanabbul kalapált, ahogy a sűrűben lépkedett. Hiába zuhanyzott le, és illatosította be magát alig fél órája, a teste már verítékben úszott, pedig az októberi éjszakák már hűvösek voltak. A vállát zavaróan vágta a hátizsákja pántja, izzadó tenyeréből meg folyton ki akart esni a telefon.

A lány nem pusztán az éjszaka miatt félt jobban a fák között, mint máskor. Többször jött már ő az erdőbe éjjel is, de korábban sohasem volt ennyire nyugtalan. Ezen az estén a legjobb barátnőjének, Alíznak a rémmeséje volt az oka annak, hogy Ivett szemében megtelt démonokkal az erdő. Pár órával ezelőtt Alíz egy nyugtalanító kísértettörténetet mesélt Ivettnek. A történet szerint az az erdei tisztás, ahová Ivett rendszeresen ki szokott szökni a kollégiumból, egy kísértet lakhelye volt. Százötven évvel ezelőtt egy favágó élt ezen a tisztáson a családjával. Amikor egy napon kiderült, hogy a favágó felesége megcsalta az urát, a férfi iszonyatos dühbe gurult, és egy kisbaltával lemészárolta az asszonyt. Aztán ha már belejött a vérontásba, agyonütötte a három kisgyereküket is, mivel arra gyanakodott, hogy azok nem is az övéi. Végül felgyújtotta a házát, és felakasztotta magát a tisztás szélén lévő egyik tölgyfára. Állítólag esténként még manapság is ott kísértett a tisztás környéken, baltájával az arra merészkedő élőkre vadászva.

Ivett hülyeségnek tartotta az egész sztorit, és nem hitt a szellemekben, ám a koromfekete erdőben haladva valahogy mindig a kísértet-favágóra terelődtek a gondolatai. Végül dacosan megrázta a fejét, és inkább Gábor csókjait és érintéseit idézte fel magában.

Ezúttal nem elmenekült a koleszból, ahogy már sokszor kényszerűségből megtette. Most nem az undok kollégiumi szobatársai üldözték ki a vadonba a gonoszkodó megjegyzéseikkel és véget nem érő csipkelődéseikkel, mint általában. Ezúttal a szíve hajtotta a sárguló lombú tölgyek és kőrisfák közé. Találkozója volt: Gáborral, a titkos szeretőjével beszéltek meg légyottot arra a bizonyos "elátkozott" tisztásra. Ez már a harmadik találkájuk volt az erdőben.

Ivettnek és Gábornak bujkálniuk kellett, a kapcsolatuk szigorúan titkos volt. Ivett az erdészeti szakközépiskola tizenhét éves diáklánya volt, Gábor pedig a suli informatikusa, és nem mellesleg házas ember. Mindketten a tűzzel játszottak, amikor egymásba gabalyodtak, de képtelenek voltak az eszükre hallgatni a vágyaikkal szemben. Éjszakai találkáikat csak még izgalmasabbá tette a lebukás veszélye.

Ivett a szobatársaival folytatott gyakori vitákra fogta, hogy gyakran kikívánkozik az erdőbe "kiszellőztetni a fejét", míg Gábor önkéntes polgárőrként éjszakánként a várost járta kocsival, így mindkettejüknek volt alibijük a családjuk és a barátaik számára. A lánynak persze hivatalosan nem volt szabad elhagynia este hét után a kollégiumot, ám gyakorlott sportolóként (már hat éve szertornázott) könnyen és észrevétlenül ki tudott mászni az első emeleti ablakból, meg persze a kerítés sem volt neki akadály.

Hirtelen megmozdult valaki Ivett mellett az erdei ösvény szélén. A lány felsikkantott és megtorpant. Remegő kézzel világított oda, ahol azt a valamit érzékelte. Mobiljának hideg fénye egy emberi alakra esett.

Alig két lépésnyire Ivettől egy hosszú szakállú, nagydarab férfi állt a fák között, aki szakadt ruhát viselt. A teste szobormerev volt, az arca mogorva, és üveges tekintettel meredt a lányra. Mielőtt bármit is tehetett volna, a férfi hangtalanul közelebb lépett hozzá, és egy hosszúkás tárgyat rántott elő...

Ivett elméjének vonata ezen a ponton hirtelen kisiklott. Elvesztette az eszméletét.

Arra eszmélt, hogy zihálva fut két fényes pont — egy autó fényszórói — felé. Tornacipős talpa alatt ütemesen ropogott az avar. A haja lucskosan tapadt az arcára, a mellkasa veszedelmes tempóban járt fel-alá, az oldala szúrt, a hátizsákja pedig úgy csapdosta a hátát, hogy az már fájt. A kocsi (egy öreg, fehér Opel Astra) az erdei tisztás közepén állt. Ivett szinte kirobbant a fák közül, és egy alattomos gyökérben megbotolva gyakorlatilag nekizuhant az autó karosszériájának.

A kocsiból egy fiatal, kefehajú férfi ugrott elő. Az inas fiún bő láthatósági mellény volt, "polgárőrség" felirattal. Gábor volt az.

– Mi az ördög történt, Ív?! - kiáltott a lányra, és megragadta a vállát.

Ivett zokogva ölelte át a fiút.

– Nemtudomláttamvalakitnemtudomsegíts! – sírta-kiabálta, hátrafelé tekingetve.

Gábor óvón maga mögé vonta Ivettet, előkapta a telefonját, és arra az ösvényre világított vele, ahonnan a lány érkezett. A baljában már ott volt a gázspray is.

Egy percig feszülten figyelte az ösvényt. Semmiféle mozgás nem volt. Az éjszakai erdő nyugodtnak tűnt. Se ember, se állat nem mozdult.

Ezalatt az egy perc alatt Ivett lecsillapodott valamelyest. Nem érzett magán sérülést, az ijedtségen kívül semmi baja nem esett. Tornászként hozzászokott a hirtelen fizikai igénybevételhez, így a légzése gyorsan normalizálódott a futás után.

Ami igazán zavarta, az az volt, hogy nem tudta, mi is történt pontosan a fák között. Ki volt az a szakállas fickó, és mit tett vele? Nem emlékezett semmire.

Gábor megállapította, hogy nincs veszély, majd visszafordult Ivett felé, és betessékelte a kocsi anyósülésére. A motor járt, és az autóban jóval melegebb volt, mint odakint: a lány rögtön le is dobta a hátizsákját és a kapucnis kardigánját.

– Na most akkor szépen nyugodtan mondd el, hogy mi történt veled! – huppant mellé Gábor.

Ivett a legjobb tudása szerint elmesélt mindent, amire emlékezett.

A fiú hümmögött egy sort, feltett pár kérdést, majd felhívta a helyi rendőrség éjszakai járőrét, és megadta neki a nagydarab szakállas fickó személyleírását. Elmondta, hogy a "gyanús, vélhetően hajléktalan" alakot az erdészeti iskola kollégiuma környékén látták, a fák között. A rendőrjárőr a telefonban megígérte Gábornak, hogy a kollégium felé kanyarodik, és utánanéz a fickónak.

Miután letette a telefont, a fiú ezt mondta:

— Sajnálom, hogy ilyen bajba kerültél miattam. Borzasztó lehetett egy ilyen alakkal összefutni éjjel a vadonban. Legközelebb kocsival érted megyek és a kolesznál felveszlek, nem számít ki lát meg...

Ivett oda sem figyelve bólogatott, aztán lassan, akadozva feltette azt a kérdést, ami ugyan hatalmas képtelenségnek tűnt, de legbelül folyamatosan ott motoszkált benne:

— Most... hmmm.... hülyének fogsz nézni, de... nem lehet, hogy az a fickó... az a szakállas... nos... az nem lehetett egy kísértet? Tudod, Alíz elmondta azt a legendát a gyilkos favágó szelleméről... te is ismered, hisz helyi vagy, mint Alíz... Szóval nem lehet, hogy az a favágó kísértete volt, és azért jelent meg, mert te meg én... tudod... és a részedről ez megcsalás a feleséged kapcsán... megcsalás pont ezen a tisztáson... szóval érted mit akarok kinyögni, nem?!

Gábor szeme elkerekedett, egy pillanatig csak feszengett, majd kibuggyant belőle a nevetés, aztán hangosan hahotázni kezdett. Olyan őszintén és szívből jövően kacagott, hogy Ivett zavartan mosolyogni kezdett.

– Ív, hát nem is tudtam, hogy hiszel az ilyesmikben – Gábor meleg keze Ivettére kúszott, és bátorítóan megszorította azt. – Persze én is ismerem a favágó történetét, de biztosíthatlak, hogy ez csupán egy mese, amivel a gyerekeket ijesztgetik, hogy ne menjenek éjszaka az erdőbe. Szellemek nincsenek. A tisztáson nincs semmi természetfeletti. Akit láttál, az csak egy csöves volt. Nyugodj meg, soha többé nem fogod látni. Kocsival foglak visszavinni a koleszhoz.

– Köszönöm — súgta Ivett, majd közelebb hajolt, és megcsókolta a fiút. A csókjuk pillanatról pillanatra egyre szenvedélyesebbb és hevesebb lett. Az Ivett által átélt izgalmak most átalakultak egy egészen másfajta izgalommá...

A lányt egyszeriben furcsa érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, mintha valaki figyelné. Gyengéden kihúzta Gábor kezét a melltartójából, elszakította ajkát a fiúétól, és kinyitotta a szemét.

A kocsi ablakán keresztül, Gábor tarkója mögül a szakállas fickó bámulta őt. A férfi olyan közel volt, hogy az arca szinte érintette az ablaküveget. A tekintete merev volt, akár egy halotté. Az arca elfojtott indulatokat tükrözött.

Ivett felsikoltott, mire az alak nesztelenül hátrálni kezdett. Gábor összerezzent, és zavartan pislogott. A lány kifelé mutogatott az ablakon, miközben azt kiabálta, hogy:

— Ott van! Figyelt minket!

Gábor kinézett az ablakon, de a fickót már elnyelte az éjszaka. A fiú kiugrott a kocsiból, és gázsprayjel-telefonnal felfegyverkezve elszaladt arra, amerre Ivett mutatott.

– Szétrúgom a seggét ennek a beteg seggfejnek! – szitkozódott. – Maradj a kocsiban, és zárkózz be! – vetette hátra Ivettnek a válla fölött, ahogy távolodott.

A lány lenyomta az ajtók zárógombjait. Aggódva nézett Gábor után. A fiú alakját már nem látta a sötétben, csak a telefonja néha felvillanó fényét... aztán rövidesen már azt sem.

Ivett egyedül maradt a kocsiban. Feszülten fészkelődni kezdett. Már borzasztóan elege volt ebből az egész elbaltázott éjszakából. A szája kiszáradt, a torka kaparni kezdett az idegességtől. Kinyitotta a hátizsákját, amiben óvszert, nedves törlőkendőt, törölközőt, dezodort, sminkes cuccokat, valamint némi rágcsát meg vizet hozott. Beletúrt, hogy innivalót keressen benne.

A vizespalack után kutató keze váratlanul egy furcsa, kemény tárgyba ütközött. Homlokráncolva húzta szélesre a hátizsák cipzárját, hogy megnézze, mi is az.

Az este folyamán ez volt a második alkalom, hogy a tudata egyszeriben katapultálta magát a testéből, és a szeme előtt elsötétült minden.

Amikor Ivett magához tért, még mindig a kocsi belsejében ült. A hátizsákja a lábánál hevert, a cipzárja össze volt húzva. Az autó motorja továbbra is járt. Odakint változatlanul a sötétség uralkodott. Ránézett a telefonjára, és azt látta, hogy körülbelül másfél óra esett ki számára. Nem tudta mi történt, de úgy tűnt, mintha egyszerűen elaludt volna.

– Narkolepsziás volnék? – motyogta magában. – Vagy csak így elfáradtam a futásban?

A kezét furcsán ragacsosnak érezte. Ahogy jobban megvizsgálta a karját, alvadt vérpettyeket fedezett fel magán. Nem emlékezett rá, hogy megsérült volna, de arra jutott, hogy valószínűleg egy faág karcolhatta meg, amikor elszaladt csöves elől. Magát a karcolás nyomát ugyan nem találta meg a testén, ám más logikus magyarázatot nem tudott elképzelni az alvadt vércseppekre.

Gábort nem látta odakint, amitől aggodalmas görcsbe rándult a gyomra. Másfél óra kajtatás az erdőben egy hajléktalan után már túl sok időnek tűnt. Úgy döntött, hogy felhívja a fiút.

Gábor nem vette fel a kicsöngő telefont. Viszont odakintről halkan hallatszódott az Apollo 440 együttes Stop the Rock című feldolgozása. Ez volt a fiú csengőhangja.

Ivett összeszedte a bátorságát, és kiszállt a kocsiból. Telefonnal a kézben elindult arrafelé, amerről a zenét hallotta. Az autó fényei hamar átadták a helyüket a fák közötti szurokszerű feketeségnek. Az éjszaka hidegen körbeölelte a lány testét. A kardigánját az autóban felejtette, így pár lépés után dideregni kezdett. A zene lassan egyre hangosabbá vált. Hamarosan megpillantotta a földön heverő telefon vilagító négyszögét.

A telefon mellett pedig egy sötét alak hevert. Ahogy Ivett odairányította a mobilja fényét, neonzölden felvillant a "polgárőrség" felirat.

A lány gyomra görcsbe rándult a felismeréstől. Ott lent Gábor feküdt, arccal az avarban.

Ivett felsikoltott, majd leguggolt, és megrázta a fiú testét. Gábor nem reagált. A lány jéghideg gombócot érzett a torkában. A fiú fejére világított, és a látványtól öklendezni kezdett. Az eldeformálódott fejen mély, vérmocskos sebek éktelenkedtek. 

Ivett elfordult a holttesttől, és a földre hányt. Miután kiürült a gyomra, szédelegve felegyenesedett. 

Ahogy újra ránézett a halottra, potyogni kezdtek a könnyei. Egész testében rázta a zokogás.

Nem értett semmit. Képtelen volt felfogni, hogy Gábor meghalt... hogy valaki megölte.

Ivett ezen a ponton döbbent rá, hogy veszélyben van. Sarkon fordult, és teljes sebességgel visszarohant a kocsihoz.

Bevágódott az Opel anyósülésére, és lenyomta az ajtózár gombjait. Nagy levegőt vett, és megpróbálta lassan kifújni, hogy megnyugodjon, és valamennyire tiszta fejjel tudjon gondolkodni.

– Az a csöves... ő volt az! Istenem, megölte... – motyogta maga elé, hisztérikusan előre-hátra ingatva a felsőtestét.

Hirtelen borzongani kezdett a tarkója. Úgy érezte, hogy nincs egyedül, valaki közelről figyeli őt. Gyorsan körbenézett, de a kocsi egyik ablakán túl sem látta meg a szakállas fickót...

Mert az ablakon belül pillantotta meg. A hátsó ülésen ült. Merev tekintet, borzas szakáll, mogorva arc: ma már harmadjára nézhetett farkasszemet ugyanazzal a fickóval.

Ivett lefagyott a rémülettől. Még sikoltani is képtelen volt, csak kitekeredett testtartással, dermedten nézte a háta mögött ülő alakot.

A férfi kinyújtotta a kezét, és a nyitott tenyerét Ivett orra alá dugta, mintha várna valamit tőle.

– Add vissza – suttogta a szakállas alig hallhatóan.

Amikor a kérges lapáttenyérre nézett, Ivettet egyszeriben megrohanta egy elfeledett emlékkép.

Mielőtt bármit is tehetett volna, a férfi hangtalanul közelebb lépett hozzá, és egy hosszúkás tárgyat rántott elő... egy öreg, rozsdás kisbaltát. A szerszámot nyéllel előre nyújotta felé. 

– Vedd el– suttogta halkan.

Ivett – mintha csak dróton rángatná valami láthatatlan erő – gépiesen előrenyúlt, és átvette a baltát.

Villanás következett, majd újabb emlékkép ugrott elő.

A vizespalack után kutató keze váratlanul egy furcsa, kemény tárgyba ütközött. Homlokráncolva húzta szélesre a hátizsák cipzárját, hogy megnézze, mi is az.

A balta volt az.

Ivett megmarkolta a szerszám nyelét, és halkan mozogva kicsusszant az autóból.

Ivett elszakította a tekintetét a fickó félelmetesen csillogó szemétől, reszkető kézzel lenyúlt a lábánál heverő hátizsákjához, és kinyitotta azt.

A balta ott volt benne. Óvatosan előhúzta. Most is rozsdás volt, de ezúttal nedvesen is csillogott.

Ivett elszörnyedt.

A baltán félig megalvadt vér volt.

És rövid hajszálak.

Tudta: ez Gábor vére és haja.

– Nem! – Ivett felsikított, és iszonyodva odalökte a férfinak a baltát.

A favágó kísértete elkapta a pokoli szerszámot, gonoszul elmosolyodott, aztán egyszerűen eltűnt.

– Nem! Ilyen nincs! Ez nem igaz! Én nem tettem semmit! – Ivett egészen addig sikoltozva tagadta a valóságot, amíg be nem rekedt. Miközben hisztérikusan kiáltozott, a saját fejét csépelte, és a kocsi műszerfalát rugdosta tehetetlenségében.

–Nem... akartam... nem én... - amikor már csak alig hallható hörgésre volt képes, és az arca megtelt véraláfutásokkal, jégkék villódzással megérkezett a tisztásra a rendőrségi járőrautó.